Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Az öröm és a bűnbánat

Az öröm és a bűnbánat

Az öröm és a bűnbánat

2015-12-13 Vasárnap   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Advent harmadik vasárnapja az örvendezés vasárnapja, az adventi koszorún is meggyújtottuk az „örvendező színű”, rózsaszín gyertyát. A szentleckében hallottuk a felhívást az örvendezésre, ugyanakkor az evangéliumban pedig az intést a bűnbánatra. Lehet, hogy úgy érezzük, ez a kettő ellentétben áll egymással: vagy örvendezzünk, vagy bűnbánatot tartsunk? Keresztény lelkiségünk tapasztalata szerint az igazi öröm és az igazi bűnbánat közel áll egymáshoz.

 

 

Keresztelő Szent János igen keményen hirdeti a bűnbánat szavát, azt mondja, hogy nem az az igazi bűnbánat, amikor az ember csak úgy magában kesereg, magába fordul, esetleg siránkozik – sokszor ez csak hiábavaló önsajnálat -, az igazi bűnbánat az, amikor az ember kilép önmagából, észreveszi a körülöttevaló világ szükségleteit, és ezeken igyekszik segíteni. Ezért hív fel bűnbánat gyanánt a szeretet jócselekedeteire Keresztelő Szent János. Nem azt mondja, hogy vonuljatok félre, ostorozzátok magatokat, nem azt mondja, érdekes módon – pedig az ószövetségi zsidó hagyománynak egy szép és mély vallásossági eleme ez - , hogy a bűnbánat jeleként böjtöljetek, vagy szaggassátok meg a ruhátokat (tudjuk, Dávid király is ezt tette, amikor Nátán próféta figyelmeztető szavára bűnbánatot tartott), hanem azt mondja: menjetek, és tegyetek jót, mert ez az igazi bűnbánat.

 

És eszünkbe jutnak a próféták szavai, akik Keresztelő János előtt működtek, és akik azt mondják, hogy Isten igazából a jókedvű adakozásban megnyilvánuló szeretet-cselekedetet várja tőlünk, akár engesztelésül is a bűneinkért. Hiszen a bűnbánat nagyon szorosan kapcsolódik az engeszteléshez. Az engesztelés pedig ahhoz, hogy valamit kiszakítok magamból, valamiről lemondok. Ez lehet, mondjuk, egy vezeklés-féle gyakorlatban az alvás is, vagy lehet lemondás valamilyen ételről – a középkori kereszténység sokféle módját dolgozta ki ennek. De, végül is az igazi vezeklés az, amikor úgy tudok valamiről lemondani, hogy közben megnyílik a szívem, a szemem, észreveszem a körülöttem lévő világ gondját, baját, nyavalyáit, és igyekszem ezeken –  akár munkával, akár adománnyal, akár az imádságommal, jelenlétemmel – segíteni. Ezt hirdeti meg Keresztelő Szent János.

 

És mi ebben az örömhír?

 

Az egyik feltétlenül az, hogy kérdezték a vámosok és a katonák, hogy mit tegyenek. Ez két olyan foglalkozás, ami erővel, hatalommal jár, meg azért van egy fajta tisztelete, de a vallásos zsidóság lenézte. Hiszen vámosként vagy katonaként nem lehetett a zsidó vallás tisztasági parancsait, törvényeit, előírásait megtartani. Mondhatjuk, hogy egyszerűen nyilvános bűnösöknek is tarthatták őket, holott azért a hatalmuktól féltek.

 

Érdekes, hogy János nem azt mondja a vámosnak, hogy hagyd ott az asztalodat, nem azt mondja a katonának, hogy szerelj le, hagyd ott a hadsereget, hanem azt mondja, hogy amihez csak hozzáfogsz, azt éld meg tisztességgel. Tehát nem azt mondja, hogy eleve bűnben vagy. És ez egy nagyon nagy felszabadító erő lehetett számukra, hiszen ezzel azt mondta ki János, hogy ti is testvérek vagytok, hozzánk tartoztok, ha jó lelkiismerettel, ha igazságosan, ha jó szívvel jártok el, ha úgy élitek meg választott életutatokat, hivatásotokat. És még csak azt sem mondja a vámosnak, hogy jótékonykodjon, hanem: „Ne szedj többet, mint amennyi megillet!” – legyél korrekt, legyél igazságos, legyél becsületes. Ugyanezt mondja János a katonáknak is.

 

Persze, mondhatjuk azt is, hogy ez mind nem az evangélium szintje, Keresztelő János csak az előfutár, Jézus azért ennél biztos többet vár tőlünk, és tudjuk, hogy ezt a többet ki is hozza az emberekből, hiszen bármelyik vámosnál is vendégeskedett, vagy találkozott is vele - gondolhatunk itt Simonra, vagy akár Zakeusra, többükkel volt kapcsolatban Jézus -, mindegyikük a Jézussal való találkozástól a megtérés hatására nagyvonalú adományozásba, vezeklésbe, bűnbánatba kezdett. Egy olyan bűnbánatba és önmagából való kilépésbe, mely sokkal többet adott annál, mint amit Keresztelő János a bűnbánat jeleként kért, vagy javasolt. Innen látjuk, hogy az igazi bűnbánat nem méricskél, nem mérlegel, nem mondja azt, hogy azért most ez már elég, nem kell ezt azért ennyire túlzásba vinni.

 

A jézusi szeretet mértéke a mértéktelensége. És a bűnbánatban megtérő ember is az isteni szeretetnek ezzel a mértéktelenségével találkozik, és ezért a válasz sem lehet patikamérlegen kiszámított, kicsinyes dolog, hanem az is megnyílik a nagyvonalúság felé.      

 

Valahol ebben látjuk az örömöt.

Hiszen a bűnbánat abból fakad, hogy találkozunk az Istennel. Akár itt, Keresztelő Szent János prófétai működésében, amelyben az emberek meghallották az Isten szavát, akár még inkább, még teljesebben azok, akik Jézussal találkoztak az evangélium tanúsága szerint, azok azért gyakorolták a megtérés cselekedeteit, Mert Isten megérintette a szívüket. Mert közel került hozzájuk. Ezt hallottuk az öröm forrásaként, az öröm fokaként a szentleckében: „Örüljetek!” Vajon minek? Vajon miért? „Mert az Úr közel van!” Az örömünknek nagyon szilárd alapja, nagyon igazi forrása van. Nem egy pillanatnyi dolognak örvendezünk csupán, nem valamilyen mókának, hanem annak a jó érzésnek, annak az életünknek reményt adó tapasztalatnak, hogy az Úr közel van.

 

És ennek a befogadására, ennek az ünneplésére készülünk, amikor a karácsonyra készülünk.

 

Sokan azt mondják, hogy jól hangzik, de vajon tényleg ilyen közel van hozzánk az Isten?

 

Talán a nagyon kicsiknek még nem, de nekünk, akik már egy kicsit régebb óta vagyunk fiatalok, az adventi csendben legyen arra időnk, hogy áttekintsük családunk életének eseményeit, napjait, éveit, évtizedeit. Adjunk időt magunknak arra, hogy az egyéni, és a körülöttünk levő családok életét gondoljuk át. Biztos vagyok benne, hogy ha ezt jó lelkiismerettel tesszük, észre fogjuk venni az Isten közelségének a kiemelt pillanatait. Amikor megéreztük az Isten jelenlétét, áldás formájában, valamilyen óvás, féltés formájában, vagy egyáltalán, valamilyen nehézségen keresztül, amiből mégis a család egysége, vagy az egyes ember személyes hite megerősödött. Vagy talán azt is észre vesszük, hogy igen, közelít hozzánk az Úr, de mi nem nyitottunk neki ajtót. Nem éltünk a lehetőséggel. Mi nem vettük Őt észre.

 

Annyira sok mindenre mondjuk azt az életünkben, hogy szerencsénk volt. Vagy sokan mondják azt sokszor, hogy véletlen. Szeretem a Star Wars sorozatot (nemsokára itt a hetedik rész), ahol az egyik jedi mester mondja azt, hogy: „Az én szótáramból hiányzik a szerencse és a véletlen!” – de ugyanakkor mindig meglep, hogy keresztény emberektől ezeket a szavakat hallom. A véletlen, a szerencse, ha van, akkor az vak. Akkor az csak úgy adódik, mert oda esett. A gondviselő Isten egy személyes szeretet, aki elkísér engem, akinek gondja van rám, aki megvigasztal és fölemel. Aki életet ad. Hát melyik a jobb: egy vak véletlenben bízni, vagy a személyes Isten szerető jelenlétében?

 

Az adventi úton járva észre kell hogy vegyük a gondviselés jelenlétét a mindennapokban. A hétköznapjainkban. És nem kell itt feltétlenül nagy dolgokra gondolni – de persze vannak ilyenek is.

 

A múlt héten, vasárnap este mentem Óbudára misézni. Már bőven sötétedett, amikor  Piliscsabán az egyik autó hirtelen kivágott balra, továbbrobogott, én pedig azt láttam, hogy egy idős hölgy az út szélén megpördül, de nem lett baja, nem történt semmi, csak látszott, hogy az autó szele megérintette. (Az autó később le is állt, kitette a vészvillogót, valószínűleg kiszaladt megnézni, nem kell-e neki segítség.) Arra gondoltam hirtelen, hogy lehet, hogy itt csak néhány centin múlott. Azért egy ilyenből könnyen lehet bármi, egy pillanatnyi figyelmetlenségből megtörik egy élet, gondatlanság, börtön, satöbbi…

Akkor mi is volt ez?

Véletlen? Én nem hiszek a véletlenekben. Nem hiszek a sorsban. Azt gondolom, hogy nagyon sok olyan dolog van, ahol Isten jelenléte igenis kinyilvánul. Nem minden ilyen látványos, de ezt a fajta őrző szeretetet az isteni működésben Don Bosco, a mi alapító atyánk sokszor az őrangyaloknak tulajdonította. Nagyon kedvelte őket, nagyon bízott bennük. Nagyon sokszor rájuk bízta a sok száz gyereket, akit ő maga már nem tudott egyedül ellátni. Ez az őrangyal sokszor lehet egy másik ember is. Ezt Don Bosco is megtapasztalta, rengeteg ilyen történet van az életrajzában, a legtöbb arról szól, hogy nem tudott fizetni, és jött valaki, átadott egy adományt, ami pont annyi volt, amennyivel tartozott mondjuk, a péknek. Vagy akár a templomépítésnél is több ilyen eset van.  De nem csak ilyen értelemben, hanem a kolerajárvány idején a gyerekeket küldi „jót tenni” a Szűzanya érméjével és áldásával, és azt mondja, hogy Márián keresztül fog megnyilvánulni az Isten jelenléte, a gondviselése, ha tiszta szívvel segítenek a betegeknek.   

 

Örüljetek! Az Úr közel van!

Csak talán sokszor mi vagyunk azok, akik nem vesszük észre, nem nyitjuk meg előtte a szívünket, a lelkünket.

 

Befejezésül, had idézzem fel azt a képet, amit már többször említettem nektek: a londoni székesegyházban az egyik mellékoltár festménye egy borongós, sötét kép, hatalmas, veretes, tölgyfa ajtó van rajta, gazos körülötte a hely, pókhálós a sarok, és egy lámpással a kezében Jézus áll az ajtó előtt, és kopogtat. És a kép titka, érdekessége, szépsége, amire a fiatalok hívták fel a figyelmemet, hogy az ajtón nincs kilincs. Mert azt belülről kell kinyitni. Meg kell hallani Jézus kopogtatását, meg kell hallani az ő lépteit, az ő közeledtét, érezni kell az ő szerető vonzását, és belülről kell kinyitni az ajtót.

 

Ez most azért egy fontos kép számunkra, mert Szentatyánk kinyitotta a jubileumi év kapuját, az irgalmasság szentévének a szent kapuit, mintegy jelképesen kaput nyitott az isteni kegyelmek előtt, kaput nyitott, hogy az Isten közel jöjjön hozzánk.

 

Karácsonyra készülve mi is nyissuk ki ezt a kaput a szívünkben!

 

 

P. Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök prédikációja Péliföldszentkereszten, advent harmadik vasárnapján

A kategória cikkei

8. Szalézi Zenetábor és 1. Szalézi Zenetábor MINI

8. Szalézi Zenetábor és 1. Szalézi Zenetábor MINI

#Magyar Tartomány 2024-05-08, Tegnap

Kedves Fiatalok, kedves Szülők! Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a Don Bosco Szalézi Társasága szervezésében megrendezésre kerülő Szalézi Zenetábort, mely..

Stégner Tamás SC temetése

Stégner Tamás SC temetése

#Magyar Tartomány 2024-05-08, Tegnap

Fájó szívvel, de a Jóisten akaratában bízva tudatjuk, hogy a 38 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Stégner Tamás szalézi munkatárs temetése 2024...

„Mi Isten álma rólam?” - XXX. Szalézi Ministránstábor

„Mi Isten álma rólam?” - XXX. Szalézi Ministránstábor

#Magyar Tartomány 2024-05-07, Kedd

Szeretettel várunk az immár 30. alkalommal megrendezésre kerülő Szalézi Ministránstáborba, melynek idei mottója Don Bosco 10 gyémántos álma nyomán: Mi Isten..

„Bezzeg a mi időnkben...” - STÉG Szalézi TóFesztivál 2024

„Bezzeg a mi időnkben...” - STÉG Szalézi TóFesztivál 2024

#Magyar Tartomány 2024-05-07, Kedd

Eseményünkre szeretettel várunk, ha betöltötted a 18-at és nem múltál el 35, akár ismered a szaléziakat, tagja vagy/voltál bármilyen közösségnek,..

„Egy, kettő, ÁLOM!” - BoscoFeszt 2024

„Egy, kettő, ÁLOM!” - BoscoFeszt 2024

#Magyar Tartomány 2024-05-07, Kedd

Szeretettel várunk a BoscoFesztre minden fiatalt, aki betöltötte a 14. életévét és már befejezte a 8. osztályt, de még nincs 19 éves, elfogadja a fesztivál..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Hagyjuk, hogy Isten irgalmassága megsimogasson bennünketSzalézi Család – Don Bosco volt növendékei ígérettel erősítik meg elköteleződésüket >